|
AZ ISZLÁM: A KÖNNYEBBSÉGET HOZÓ VALLÁS
".. Allah könnyebbséget akar néktek,
nem pedig nehézséget"
(Korán, 2:185)
Harun Yahya
Az élet könnyebb a Korán erkölcse által
"Allah könnyíteni akar rajtatok - hiszen az ember gyengének teremtetett." (Korán, 4:28)
Az önzetlenség, a becsületesség, a könyörület, a szerénység és a mértékletesség, az őszinteség, a barátságos viselkedés, a szegények etetése, az ígéretek betartása, a kölcsönkért tárgy időben való visszaadása, a tisztelettudó viselkedés, a megfontoltság, az érzelmek kinyilvánítása, az érző szív, a megbocsátás, a háládatosság, a türelem, a bátorság, a tisztelettudó, higgadt viselkedés, mások nem becsapása, nem megcsalása, nem ócsárlása és más erényes tulajdonság - csak néhány azok közül a jó erkölcsöt elváró követelmény közül, amelyeket a Korán tartalmaz, s amelyeket Isten megparancsolt.
Mindenki tudja azt, hogy milyen az a jó erkölcs, amelyet Isten elvár, hiszen ezt diktálja a lelkiismeret. ASátán úgy állítja be a dolgokat, némely ember szemében, mintha a jó erkölcsök szerinti élet nehéz, vagy lehetetlen lenne. Pedig ha valaki jó erkölcsök szerint él kompromisszumok nélkül egész életében, az annyira egyedi és kimagasló teljesítmény, amire csak a próféták és társaik képesek. A tudatlan emberek, akik nem ismerik a jó erkölcsöket, hasonlatosak egy spárgához, amely egy óvatlan pillanatban bármikor elpattanhat. Előfordulhat egy máskülönben higgadt emberrel is, hogy mérges lesz, és valósággal kivetkőzik magából akkor, ha úgy véli, hogy valaki az érdekeit valamivel megsérti. Egyenesen közönséges, sőt agresszív is lehet ilyenkor, s még kis dolgokban sem tud türelmes lenni. Mai társadalmunkban az emberek általában ilyenek. Sajnos ez elég eltorzult erkölcsi szint.
Mivel a többség hasonló negatív erkölcsi színvonalon áll, s nem ritka az önzés, a saját érdekeik védelmében más emberen való keresztül gyaloglás, a csalás, az őszintétlenség, a képmutatás, a törődés hiánya, a gúnyos viselkedés, az önteltség, a gorombaság, a féltékenység, stb., ez mind olyan tulajdonság, amelyet normálisnak tartanak, pedig ezek a tudatlan emberek viselkedésmintái.
Ha valakit megkérünk, hogy jellemezze sajátmagát, lehet, hogy úgy érzi, hogy hitvány és értéktelen ember. "Nagyravágyó, önző és féltékeny perszóna vagyok." Úgy érezheti, mintha ezek a kellemetlen személyiségjegyek meghatározó elemei lennének jellemének. Azonban a legtöbb ember szemet huny saját és mások hasonló hibái felet.
Nem tükrözi a valóságot az a mondás, hogy "Amilyen hétévesen, olyan hetvenévesen". Rossz beállítottságra vall, ha valaki így gondolkodik. Egy ember teljes életén keresztül nem dominálhatnak és nem tekinthetők elfogadhatónak ugyanazok a rossz szokások, a helytelen és morálisan elítélendő viselkedési sémák, sem pedig a félrecsúszott értékrend. Ezen változtatni lehet és kell, s nem tekinthetők állandóaknak.
Isten eredendően vallásosnak teremtette az emberiséget. Természetes, hogy mindenki örül annak, ha azt látja, hogy az emberek jók. Ellenkező esetben zűrzavar van.
Bediuzzaman Said Nursi arra hívja fel figyelmünket, hogy könnyű vallásos életet élni, viszont hit nélkül csak a nehézség jut osztályrészünkül. Munkájának címe: A sugarak.
"Isten Egyedülvalóságának kijelentése rövid és a vallásgyakorlás sem nehéz dolog. Ez egy határozott és félreérthetetlen cselekvéssor, mely azonnali hatást eredményez, és egyenes jellemet formál. A hitetlenség útja viszont hosszú, bonyolult és veszélyes. Ebben az őszinte és bölcs Univerzumban, ahol minden a legkönnyebb és a legrövidebb úton van megoldva a hívők számára, s ahol a hit és Isten egyedülvalóságának kijelentése ugyanannyira szükséges és lényeges, mint a Nap, itt a hitetlenség és az Istennel való szövetség teljesen összeegyeztethetetlen, mert a legkényelmesebb és a legcélravezetőbb, a legrövidebb és a legbiztonságosabb út és erkölcs - Isten útja". (Bediuzzaman Said Nursi, The Risale-i Nur Collection, The Ray Collection, 15th Ray)
Egy másik munkájában az író így fejezi ki ugyanezt:
"A hitetlenség útján való járás ugyanolyan, mint a jeges úton való járás, vagy mintha egy omladozó bányában járnánk. Elég undorító és nehéz ezen az úton tudatosan végigmenni. Azonban az, akinek a hozzáállása nemtörődöm, utánzó, az nem veszi észre ezt a nehézséget. Viszont a hit útján való járás olyan, mint a vízen való siklás, vagy mint a levegőben, a fényben való repülés. Minden előnyt megad annak, aki efelé hajlik" (Bediuzzaman Said Nursi, Epitomes of Light, 2nd Chapter, p. 71.) Az ember érezhet bizonyos örömöket hit nélkül is. Ám ezek az örömök rövid életűek és csak szomorúságot és szenvedést vonnak maguk után. Még ha az ember bőségben és gazdagságban, szép körülmények között és élvezetekben bővelkedő életet él is, ha nincs hite, szomorúságot fog érezni emiatt, mert tudja, hogy egyszer mindezt el fogja veszíteni. Minden, amit birtokol, végülis elveszik, vagy azok miatt a helyzetek miatt, amelyekbe ezen a Földön kerül, vagy pedig azért, mert egy napon neki is szembe kell néznie az elkerülhetetlennel, a halállal. Így hát nincs lehetőség arra, hogy az ember megtapasztalja az igazi békét és örömöt, ha nem hisz az Örökkévalóságban és nem veti alá magát Isten aka ratának. Bediuzzaman Said Nursi így fejezi ki, hogy az ember mivé lesz, ha nincs hite és nincs jó erkölcse:
"Az élet hit nélkül, vagy lázadó hittel nem hatékony. Az ilyen élet csak fájdalommal, szomorúsággal és bajjal fog járni, felszínes, röpke élvezetet hoz." (Bediuzzaman Said Nursi, The Risale-i Nur Collection, The Words Collection, 13th Word). A jó erkölcs mértéke a jónak és a rossznak, és ennek követése a legkönnyebb és a legjobb mindenki számára. Akik a hit útját választják, azok számára a földi életnek egyenes folytatása lesz az Örökkévalóság öröme, élvezete és boldogsága. Még ha tudják is, hogy vannak bizonyos hiányosságok, élik tovább életüket, tudván, hogy ez csak időleges, és ha valami hiányzik ezen a világon, meg van nekik ígérve a másvilágon. És hogy megszerezzük a végtelen áldást, nem kell mást tennünk, mint a Korán szerint élnünk, és a lelkiismeretünkre hallgatni, s akkor elnyerjük a Paradicsomot, a végtelen szépség és a kifogyhatatlan áldás kertjét Isten akarata szerint.
Azok, akik hallgatnak lelkiismeretükre, mindig győznek Gondoljunk csak arra, hogy mennyi autó száguld egy autópályán. Mindegyikben különböző kultúrájú és más-más szakmájú, más-más vérmérsékletű ember ül, akik más-más iskolai végzettséggel rendelkeznek, s mindegyik másképp néz ki. Tehát egymástól teljesen különböző emberek ugyanazon az autóúton mennek.
Képzeljük el, hogy ezek közül az autók közül kettő balesetet szenved. Tegyük fel, hogy mi tisztán látjuk, hogy az egyik autóban van egy súlyos sérült, aki eszméletlen állapotban van. Van olyan autós, aki csak egy pillantást vet a mozdulatlan testre, és továbbhajt akkor, amikor egy másik azonnal megáll, és segít a sebesültön, elszállítja őt a legközelebbi kórházba és segít rajta, ahogy csak tud.
E két ember között az a különbség, hogy az egyik hallgatott a lelkiismeretére, a másik pedig nem. Az, hogy ki milyen kultúrából jött, s milyen iskolai végzettsége van, mit dolgozik, milyen rasszhoz tartozik, s milyen származású, semmilyen jelentőséggel nem bír. Kivétel nélkül mindenkinek van lelkiismerete, amely megsúgja neki, hogy mi a helyes. Mindenkinek mindig az első reakciója az, amit a lelkiismerete diktál, s ami szerint cselekednie kell, mert a jó lépést sugallja, s ezért nagyon könnyű meghallani a lelkiismeret hangját. Ha valaki ezt a hangot követi, békés és nyugodt élete lesz. Ám ha becsukja a fülét, és nem hallgat erre a hangra, akkor kifogásokat keres önigazolásul, akkor már egy másik kis hang szólal meg a fejében, amely a lelkiismeretével ellentétes ta nácsokat fog adni, és ha ezeket követi, olyan nehézségeket fog tapasztalni, amik elől nem lesz menekvés.
A lelkiismeret Istennek olyan ajándéka, amely megkönnyíti az életünket. Aki elfogadja ezt az áldást, és hallgat a lelkiismeretére, képes lesz megkülönböztetni a jót a rossztól minden helyzetben, és ez a képessége mindig örömöt fog okozni neki és Isten megelégedését fogja elérni vele ezen a világon is és a Túlvilágon is.
Isten a Koránban közölte velünk, hogy meg leszünk mentve, ha a lelkiismeretünk hangjára hallgatunk.
"A lélekre (az emberre), és arra, aki arányossá formálta és megmutatta neki a bűnét és az istenfélelmét (a küldöttek által): valóban üdvözült az, aki megtisztította [a lelkét]." (Korán, 91:7-9) A fenti idézet tisztán érzékelteti azt, hogy békére ta lál az, aki a lelkiismeretére hallgat.
Ha valaki nem hallgat a lelkiismeretére, az a következő sorokban leírt következményekkel számolhat:
"S bizony kudarcot vallott az, aki beszennyez te azt." (Korán, 91:10) Annak az embernek a lelkiismerete, aki nem gyakorolja a vallást és az erkölcsöt, amelyet Isten elfogad, egy belső harcnak az eredménye, melynek során kiderül ugyan, hogy mi a jó és mi a rossz, ám a bűnös ember bűnös csele kedetei éjjel és nappal szorongatják őt. S ez az, ami lerombolja az ember személyiségét ezen a világon és a Túlvilágon.
Az Istennek való alávetettség és a Neki való hűség
Mindenkinek az életében előfordulnak olyan szerencsétlen, kedvezőtlen helyzetek, amelyek az egész életére kihatnak. Azokon, akik nem a Korán erkölcsei szerint élnek, csüggedés, aggodalom és félelem lesz úrrá, ha kis vagy nagy jelentőségű kellemetlen eseménnyel kell szembenézniük. Amikor ezekbe a kegyetlen lelkiállapotokba hajszolják bele magukat, ezt saját elhatározásuk szerint teszik, figyelmen kívül hagyva egy fontos tényt. Isten így fogalmaz erről a Koránban: "Nem Isten az, aki kétségbeesésbe hajszolja az embereket, az emberek hajszolják kétségbeesésbe saját magukat." Akinek nincs erős istenhite, még ha van is hite, de úgy él, hogy nem veszi figyelembe azt a valóságot, amelyet Isten a tudomására hozott, az mindig búskomorságban él, kiül arcára az unalom, maga körül nyomott hangulatot teremt, folyton aggódik, mindig ideges valami miatt, a félelem prédájául esik, és gyakran gyengesége miatt elsodorja őt valamilyen bűn.
Akik tudják ezt az igazságot, azok védve vannak attól, hogy bármi miatt is a félelem, az aggodalom, vagy a szomorúság kerítse őket hatalmába ezen a világon. Akinek hite van, az tudja, hogy mindent Isten teremt, és hogy minden fel van írva a Jól őrzött Táblára. Minden ember a sors útját követi. Amit Isten ad az embereknek, az mindig jót rejt magában, s az az út, amelyet Isten előírt a hívőknek, annál nincs előnyösebb és bölcsebb út.
Az emberek többsége hisz a sorsban, bár kevéssé érti azt. Azt gondolják, hogy csak bizonyos dolgok vannak megírva a sors könyvében, úgy mint a hajszín, a testmagasság vagy a családi körülmények. Mások azt gondolják, hogy meg tudják változtatni a sorsukat, ha eléggé elszántak. A helyzet az, hogy az ember minden pillanata, az egész élete, minden esemény, ami történt, vagy történni fog vele, minden kimondott szó, minden pillantás, minden hang benne van a sorsában. Az is meg van írva, hogy e könyvnek e sorait ezen a napon ebben az órában ki fogja olvasni. Isten tudott erről a pillanatról már millió és millió évvel azelőtt, hogy Ön meg lett teremtve. Lehet, hogy mielőtt ezt a könyvet olvasná, már sok minden történt Önnel. Az is lehet, hogy már majdnem elkezdte olvasni, amikor egy barátja becsengetett Önhöz, és azt mondta: "Helló" - és Ön letette a könyvet, és 2-3 óráig elő sem vette. Ez mind be van vésve Isten végtelen memóriájába szóról szóra, és az Ön sorsa, a könyv sorsa és a barátja sorsa már réges-régen előre meg van határozva. Erről Isten a Koránban így ír:
"Nem bocsátkozhatsz bele valamilyen ügybe és nem hirdethetsz arról hirdetést, és nem követhettek el semmilyen cselekedeteket anélkül - ha belemerültök abba -, hogy ne lennénk tanúi. És nem kerülheti el a te Urad figyelmét egy porszemnyi súly sem a földön, sem az égen. És nincsen ennél sem kisebb, sem nagyobb, ami ne lenne nyilvánvaló Írásban [följegyezve]." (Korán, 10:61)
Isten létezése időtől és helytől független. A helytől és időtől való függés az emberekre jellemző. A múlt, a jelen és a jövő egyetlen pillanat Isten számára. Nekünk, a jövő évi születésnapunk a jövő időben következik be. A valóságban Isten számára ez egy átélt dolog.
Isten tud arról a pillanatról. Isten azt is tudja, hogy mi mit fogunk viselni a következő születésnapunkon, hogy kikkel leszünk, és mit fogunk csinálni azon a napon. Isten minden apró részletet tud arról, hogy mit fogunk tenni 2-3-10 vagy negyven év múlva. Isten tájékozott több milliárd ma élő ember minden pillanatáról, valamint az eddig, az Univerzum teremtése óta valaha is ezen a Földön élt emberek minden pillanatáról, s azokéról is, akik ezután élni fognak az idők végezetéig. Isten a végtelen időt elenyészően rövid idő alatt teremtette meg, ez azt jelenti, hogy az egész létező időt a másodperc töredéke alatt teremtette meg.
Ha egy hívő olyan magasra fejlesztette hitét, hogy teljesen biztos abban, hogy Isten végtelen bölcsességével átfog minden eseményt, és abban, hogy az emberek a saját sorsuknak csupán megfigyelői, ezzel nagyon nagy áldást és kényelmet szerez magának.
Az az igazhívő, aki őszintén aláveti magát Isten akaratának, és úgy fogja fel a sorsot, mint egy leckét, ami elő van készítve neki, és lelkesedéssel, hálával és bizonyos távolságtartással szemléli sorsát, az ugyanolyan örömöt, kényelmet, és a forgatókönyvíróba (Istenbe) vetett bizalmat fog érezni, hogy a végén minden jóra fordul, mintha csak egy mozifilmet vetítenének le előtte, miközben ő egy kényelmes karosszékben ül.
Aki elfogadja Istent közeli barátjának és gondviselőjének, s örül minden eseménynek és minden beszélgetésnek, amit Isten teremtett, az a rá kiszabott sorsának is örül.
Isten azért teremtette az élményeket és a látnivalókat az emberek életében, hogy ezzel is próbára tegye őket. Történhetnek megrázó dolgok is, félelmetes események, melyek néha sok gyötrelmet okoznak. Tudnunk kell, hogy minden esemény a legapróbb részletekig meg van tervezve, és benne Isten létezésének a bizonyítékára lelhetünk.
Gondoljunk csak József prófétára. Több évig raboskodott a börtönben, habár nem követett el semmi törvénybeütközőt. Nagy odaadással vetette alá magát a sorsnak, melyet Isten kiszabott rá, s a börtönre nem úgy tekintett, mint valami nehézségre. Lényegében úgy fogta fel, mint egy olyan eseményt, amely sok áldás és szépség felé nyitja meg az utat.
Ha egy hívőt nehézségek érnek, ez által jobban össze tudja hasonlítani a jót a rosszal, s így az áldásos időszak örömét nagyobb intenzitással tudja átélni.
Nyilvánvaló, hogy egy rózsakert látványa felett érzett öröm különbözni fog egy emberben attól függően, hogy az illető lát-e mindennap rózsakertet, vagy éveken keresztül semmi mást nem látott, mint betonfalakat.
Annak, aki már megtapasztalta a nehézségeket és a kellemetlenségeket, jobban fog esni a kényelem és a szépség. Az, akit ártatlanul ítéltek börtönbüntetésre, és így kellett elviselnie a börtönélet viszontagságait, nagy örömet lelhet a sorsában akkor, ha arra gondol, hogy mindez a nehézség Isten elismerését váltja ki és jutalommá változik majd számára az Ítéletnapon. S végülis, mivel tudja, hogy most éli meg a sorsban előírtakat, és rajta kívül senki sem tud az ő sorsán változtatni még egy másodpercet sem, ezért lemondással és belenyugvással tudja elviselni a sorsát.
Az a hív?, aki alá tudja vetni magát a sorsának, bizonyára azon fáradozik majd, hogy mindent megtegyen, ami csak lehetséges az adott szituációban.
A beteg ember nyilván el fog menni az orvoshoz, be fogja venni a gyógyszert, és minden, a betegségével kapcsolatos szempontot figyelembe fog venni. Azért tesz így, mert
amikor orvoshoz ment, kapott egy tudást a betegségér?l és a lehetséges kezelésr?l. Tudja, hogy a gyógyszer, amit beszed, Isten teremtménye, és a kezelés, amin keresztülmegy, része a sorsának, amit Isten a hív? számára el?írt. Ezért bárhogy is alakul a betegsége, nem lesz elkeseredett, ideges, szorongó, vagy pesszimista. Bízvást bízhat Istenben, tudván azt, hogy Isten akarata a legjobb számára.
Nagyon fontos azt tudni, hogy minden esemény mögött ésszerűség áll. A hívők hisznek abban, hogy még a látszólag rossz események is hasznosak lehetnek számukra, s nyugodtan rábízhatják magukat Istenre. Ez a tulajdonság csak a hívőkre jellemző. Prófétánk erről az egyik hagyományban így számol be:
"Milyen figyelemreméltó a hívők viselkedése! Számukra minden rosszban van valami jó, nem úgy, mint a hitetlenek számára. Ha valami jó történik velük, hálát adnak Istennek, s ez jó nekik, de ha valami rossz történik velük, azt elviselik, és ez is jó nekik." (Sahih Muslim)
Isten az egyetlen bíró az Univerzumban, és Ő a Végtelen Erő Birtokosa. Azoknak, akik tisztában vannak ennek a valóságosságával, nincs más út, mint alávetni magukat Istennek, és Rá hagyatkozni. Minden esemény, minden személy és minden beszéd, minden hang, amivel az ember találkozik, Isten ellenőrzése alatt áll. Ahogyan azt a Próféta (Isten áldása és béke legyen vele) mondta, minden, ami Istentől jön, szépség és áldás a hívő számára. Isten a Koránban beszél azokról a hívőkről, akik minden bizalmukat Istenbe helyezték, Isten valóságosságáról szerzett tudásuk alapján.
"Én Allahra, az én Uramra és a ti Uratokra hagyatkozom. Nincsen egyetlen élőlény, amelynek üstökét meg ne markolná. Bizony, az Uram az egyenes úton van." (Korán, 11:56)
Azok, akik nem bíznak Istenben, azt feltételezik, hogy ők mindennel meg tudnak birkózni, és minden eseményt irányítani tudnak. Ezek az emberek állandó félelemben, szomorúságban és aggodalomban élnek, és kivétel nélkül pesszimisták.
Ez a tévhit ahhoz hasonlít, mintha egy néző azon izgulna és idegeskedne egész idő alatt, míg a filmet nézi, hogy ő hogyan tudná megváltoztatni annak a filmnek a végét, amit éppen néz. Ennek a képzeletbeli nézőnek a belső felindultsága teljesen céltalan és felesleges, s ugyanígy felesleges és szükségtelen felindultságot mutatni sorsunk szemlélése közben. Ha valakit igaztalanul megvádolnak, azt Isten úgyis látja. Isten azért teremti az ehhez hasonló helyzeteket, hogy próbára tegye az embereket. Mivel az ember olyan lény, aki hibákat szokott elkövetni, és csak reménykedhet abban, hogy Isten elfogadja a fohászait, és bocsánatkérését, s elnyeri Isten kegyelmét és a Paradicsomot, s így nincs oka arra, hogy szomorú és bánatos legyen. Isten bizonyosan küld segítséget a hívőknek, és könnyebbséget ad nekik. Ez Isten határozott ígérete. Azoknak, akik hibáztak, Isten a következőket mondja egy Korán ájában:
"[Így van] ez. Ha valaki oly mértékben büntet, amilyen bűnt elszenvedett, aztán [ismét] erőszak tétetik ellene, Allah minden bizonnyal megsegíti őt. Allah elnéző és megbocsátó." (Korán, 22:60)
Ebben az esetben egyetlen út van a hívők számára, akik ismerik Isten hatalmát és barátságosságát - alávetni magukat Isten akaratának, mert ez a legjobb és a legkönnyebb út. Ha nem ezt teszi valaki, akkor olyan erőket szabadít magára, amiket majd aligha tud kezelni.
Bediuzzaman a "Szavak" című művében elmagyarázza azokat a nehézségeket, amelyeket sajátmagának okoz az ember azzal, ha nem bízik Istenben.
"Az ember gyámoltalan és sokféle szerencsétlenség nek van kitéve. Sokféle dologra van szüksége, és egy csomó dologra pedig egyenesen rá van szorulva, tehát vannak dolgok, amelyek nélkülözhetetlenek számára. Az ember gyenge, az élet terhei pedig súlyosak. Ha nem támaszkodna a Tündöklő Ragyogású Mindenhatóra, és nem helyezné Belé minden bizalmát, és nem vetné magát alá Neki teljes bizalommal, akkor a lelkiismerete mindig nyugtalan lenne. Hiábavaló szenvedések, fájdalmak és megbánások fojtogatják majd őt és mardossák, mérgezik belülről, mígnem szörnyeteggé változtatják." (Bediuzzaman Said Nursi, The Risale-i Nur Collection, The Words Collection, 6th Word). Ezeket a tanácsokat nem azért adjuk, hogy az embe rek megvigasztalódjanak, vagy másokat meg tudjanak vigasztalni. Sem pedig azért, hogy egy katasztrófát átélt embert felvidítsunk, és hogy az átélteket könnyebb legyen feldolgoznia. Azért mondjuk ezt, mert ez a valóság, mert ez az élet rendje, s mert Isten ilyennek teremtette az evilágot és a túlvilágot. Az biztos, hogy aki ennek ellenkezőjét hiszi, vagy ezzel ellentétesen cselekszik, sajátmagát csapja be. Így a tudatlan emberek nem bíznak Istenben még akkor sem, ha jól megy a dolguk és kényelemben élnek, s ezért állandó feszültségben, félelemben, rettegésben élnek, s nagyon nehéz így az életük. Holott aki hisz, bármilyen körülmények között éljen is, annak sokkal könnyebb, kényelmesebb és boldogabb élete van.
Isten a hívőkről a Koránban a következőket mondja:
"Allah barátainak nem kell félniök és nem fognak szomorkodni. Akik hittek és istenfélők voltak, azoké az örömhír az evilágon és a túlvilágon. Allah szavait nem lehet megváltoztatni. Nagy diadal lesz ez." (Korán, 10:62-64)
A jutalom azért, ha Isten elégedettségét keressük
Ha nyitott szemmel járunk a világban, észrevehetjük, hogy a legtöbb ember egész életén keresztül próbálja barátai, főnökei, munkatársai, szomszédai, tanítványai, gyermekei elismerését, rokonszenvét, szeretetét kivívni. Az ilyen mentalitású ember életében mindig van valaki, akinek a kedvére akar tenni, s ezért mindenre képes, s ehhez igazítja életmódját, öltözködési stílusát, beszédmodorát, eszerint választja ki a zenét, amit hallgat, egyszóval, teljesen behódol nekik. Ez hosszútávon elég bonyolult, unalmas, fárasztó és kimerítő egy élet. S ráadásul, aki más emberek elismerését keresi, annak mindig el kell nyomnia a saját személyiségét. Azzal, aki ezt teszi, könnyen előfordulhat, hogy nem tudja rá szánni magát arra, hogy rámutasson a többiek helytelen cselekedeteire, hogy ne lógjon ki a többiek közül,
nehogy kiközösítsék. Mindig kicsit másként kell cselekedniük, mint ahogyan a lelkiismeretük diktálja, mert attól félnek, hogy egyedül maradnak, és elveszítik azokat, akik közel állnak hozzájuk. E miatt a viselkedés miatt előbb-utóbb kezdik magukat kényelmetlenül érezni, ám értelmük előbb-utóbb feladja, olyannyira, hogy már nem lesznek képesek különbséget tenni a helyes és a helytelen, a jó és a rossz között sem, sem pedig a szépség és az utálatosság között.
Aki egyszerre több embernek keresi a kedvét, vagy időről időre más és más ember kedvét keresi, amiatt is bajba kerülhet, hogy amíg az egyiknek kedvére tesz, a másikat magára haragítja. Kedvére tesz a barátjának, de közben magára haragítja a családját, ami addig fajulhat, hogy akár el is veszítheti őket, vagy fordítva: nem törődik a barátaival, csak a családjával, s ekkor a barátai hagyják őt faképnél. Más esetben jó benyomást akar kelteni a főnökében, de a munkatársai megvethetik amiatt, hogy pedálozik. Tehát az ilyen magatartással csak sajátmagunk alatt vágjuk a fát. Rengeteg kellemetlenség, feszültség, elégedetlenség és konfliktus vár a szélkakasokra.
Ezért egy őszinte muszlim csak Isten megelégedését keresi. Neki teljesen mindegy, hogy más emberek mit fognak mondani róla, mert neki csak egy a fontos, Isten parancsai. Ha Isten megelégedését keresve cselekszik egy jó muszlim, akkor nyugodt lehet a szíve, mert mindig a helyes utat fogja választani. Isten a Koránban elmondja nekünk, hogy mi a különbség a fenti két hozzáállás között, ha valaki Isten megelégedését keresi, vagy ha valaki néhány viszálykodó között vergődik:
"Allah példabeszéddel él: Egy férfit egymással civódó részestársak birtokolnak, egy másik pedig egyetlen emberé. Vajon egyformák-e Ők a példabeszédben? Dicsőség Allahnak! De nem! A legtöbben közöttük nem tudják [ezt]." (Korán, 39:29)
Ezekből a sorokból is látható, hogy az ember életének csupán csak egy irányvonala lehet, mégpedig az, hogy Isten tetszését elnyerje cselekedeteivel. Bediuzzaman is kiemeli, hogy csak akkor lesz életünk igazán könnyű, ha azon igyekszünk, hogy Isten megelégedését elnyerjük.
"Cselekedeteiddel keresd Isten megelégedését. Ha Isten elégedett, nem fontos az sem, ha a világ felzúdul ellened. Ha Isten elfogad egy cselekedetet, de mindenki más ellenzi azt, ne törődj vele. Ha az ő megelégedésére cselekedtél, akkor Isten elfogadta ezt a cselekedetet, még akkor is, ha nem fordultál Istenhez azzal a kéréssel, hogy fogadja el ezt a cselekedetet. Az Ő bölcsessége annyira határtalan, hogy képes elsimítani a dolgokat. Idővel aztán Isten meggyőzi a többieket cselekedeted helyességéről, ez már az Ő dolga. Az is az Ő dolga, hogy elintézze, hogy az emberek elfogadják és jóváhagyják ezeket a cselekedeteket." (Bediuzzaman Said Nursi, The Risale-i Nur Collection, The Flashes Collection, The 21st Flash) Bediuzzaman jól látja, hogy ez a kulcs az őszinteség hez és a lelkiismeretességhez. Bárki lehet őszinte és odaadó muszlim, s nem kell mást tennie, mint hogy Isten megelégedését keresi. Vannak azonban olyanok, akik e helyett az emberek megelégedését keresik, s ezzel menthetetlenül a képmutatás csapdájába esnek. Aképmutatás olyan nagy bűn, ami romba dönti az evilágot és a túlvilágot is. Aki mindig mások kedvét keresi, sohasem fog olyan visszajelzést kapni, amilyet
szeretne. Az emberek sohasem tudják megfelelőképpen értékelni a kemény munkát, amit befektetett, de még ha el is ismerik a munkát, nem biztos, hogy fizikailag képesek viszonozni. Az egyedüli Ítélő Bíró és Mindennek a Birtokosa, Isten az, aki a legjobb dolgot adja viszonzásul a jócselekedeteinkért, a Végtelen és gyönyörű Paradicsomot, amelyben minden megtalálható, amire csak vágyik az ember. Isten csak annak adja a Paradicsomot, aki az Ő megelégedését keresi. Isten kijelentette, hogy csak azok lesznek megmentve, akik engedelmeskednek az Ő akaratának: "Azt vezeti általa Allah, ki az Ő megelégedését keresi a béke útján. Ő kivezeti őket a sötétségből a világosságba az Ő engedelmével, s rávezeti őket az egyenes ösvényre." (Korán, 5:16) Ha valaki csak Isten parancsainak engedelmeskedik, Isten elhozza annak a legkönnyebb, legjobb és legélvezetesebb életet ezen a világon és majdan a túlvilágon is.
Az önzetlenség könnyű, az önzés nehéz
A tudatlan (hitetlen) társadalmakban az emberek általában elsőként a saját érdekeikre és vágyaikra gondolnak. Még mielőtt bármibe is fognának, azt szuggerálják be maguknak, hogy az én jólétem, jókedvem és kényelmem az első. Az ilyesfajta gondolkodású embereknek az önzetlenség nagyon nehéz. Olyan szemszögből tekintenek a világra, ami szerint az egoizmus "menő", "trendi", más szavakkal - kiemelkedően jó tulajdonság, az önzetlenség pedig naivságnak van beállítva.
Az igazság az, hogy akik önzetlen cselekedeteket visznek véghez azért, hogy elnyerjék Isten megelégedését, azok számára az önzetlenség nagy ajándék és az istenszol gálat egyik könnyű fajtája. Isten a hívők önzetlenségéről így számol be a Koránban:
"S enni adnak az ételből - holott szeretik azt - a rászorulóknak, az árvának és a fogolynak. 'Csupán Allah arcáért adunk enni nektek, nem akarunk tőletek sem jutalmat, sem pedig köszönetet. Mi bizony egy Urunktól eredő komor és végzetes naptól félünk.' Allah megóvja őket annak a napnak a szörnyűségétől, és derűt és boldogságot áraszt rájuk." (Korán, 76:8-11)
Ahívő tudja, hogy azokért az önzetlen cselekedetekért cserébe, amiket tett, Isten megelégedését és áldását nyeri el az örökkévalóságban, ahol az igazhívőt "ragyogó fényesség veszi majd körül, és ahol csupa élvezet lesz az osztályrésze" ahogyan azt a Korán mondja, és azok a dolgok, amiket feláldozott, elvesztik fontosságukat. Ebben az életben, amely csak ideiglenes, rövid, és tele van hiányosságokkal, az ember legkedveltebb vagyontárgya is értéktelenné válik, és szépsége elhalványodik Isten megelégedettségével és a Paradicsommal
összevetve, amelyet Isten jutalomként ád. Ahívők, akik ebben hisznek, nem várnak elismerést, sem pedig hálát más emberektől a kedvességükért, akármilyen nagy szívességet tettek is nekik.
Isten bőséget és áldást ígér ezen a Földön is, és az ön zetleneknek többet garantál, mint amit azok feláldoznak. Ezt az ígéretét Isten a Koránban így írja le:
"Ki az, ki szép kölcsönt ad Allahnak, hogy Ő [a túlvilágon] sokszorosan megtöbbszörözze azt neki? Allah szűken és bőven mér [az ellátásból], és Hozzá fogtok majdan visszatérni." (Korán, 2:245)
"Akik vagyonukat Allah útján költik el, azok hasonlatosak a maghoz, amely hét kalászt hozott, minden egyes kalászban száz mag van. Allah megsokszorozza [az adakozás jutalmát] annak, akinek akarja. Allah Bővelkedő, Mindent Tudó. Akik vagyonukat Allah útján költik el - s aztán részükről nem követi adakozásukat sem [annak] felhánytorgatása, sem [a megajándékozott ember] sértegetése - azok jutalma az Uruknál van, nem kell félniük, és nem fognak szomorkodni." (Korán, 2:261-262)
Azok, akik nem hisznek Istenben, vagy az örökkéva lóságban, akármit kell is feláldozniuk, azt nagy veszteségként élik meg. Pedig, ha hívők lennének, tudnák, hogy ez nem veszteség, hanem éppen ellenkezőleg - nagy előny és nyereség. A hitetlenek a kicsinyesség és az önzés fojtogató szorításában élnek, és minden fillérhez görcsösen ragaszkodva próbálják megtartani kétes ügyletekkel megszerzett vagyonukat. Állandó stresszben élnek emiatt még akkor is, ha házörzőként ki sem mozdulnak otthonról. Ósdi bútoraik vannak és harmadnapos, félig romlott ételt esznek és száraz kenyeret, s barátaik látogatását berzenkedve fogadják. E viselkedésükkel azt érik el, hogy értelmileg látványosan leépülnek, és ruházatukat tekintve pedig szemmel láthatólag lerongyolódnak. Önkínzó életmódjuknak sehogy sem tudnak véget vetni, mert nem hajlandók tisztességes és normális életet élni, s ezzel kizárják magukat a bőséges élet kényelméből.
Legyünk megbocsátók, mert ez a legjobb nekünk és ez által számtalan előnyre tehetünk szert "Ő az, aki elfogadja szolgáitól a megbánást és megbocsátja a rossz cselekedeteket. Ő tudja, mit tesztek." (Korán, 42:25). Ebből a Korán-idézetből is látszik, hogy Isten megbocsájtó. A hívők, akik Istennek tetsző erkölcsnek vetik alá magukat, meg tudnak bocsájtani akkor is, ha rosszindulattal találkoznak. Kedvességükkel távol tudják tartani a bűnt. Az istenfélő hívők legszebb tulajdonságai közé tartozik az, ha valaki szemet tud hunyni az ellene elkövetett bűnök felett, s mindent türelemmel visel, le tud mondani a bosszúállásról, és végérvényesen meg tud bocsátani a bajkeverőnek. Ezért cserébe Isten szeretetét és elismerését kapja. Isten a Koránban így ír erről:
"Akik adakoznak a jómódban és a nyomorban is, akik megfékezik haragvásukat, és elnézők az emberekkel. Allah szereti a jótevőket." (Korán, 3:134)
Ha egy ellenünk elkövetett bűnre kedvességgel felelünk, sajátmagunknak és másoknak is békét teremtünk. Nem nehéz így viselkedni, és ez igen magasrendú erkölcsi érzékre vall, s főleg akkor van nagy értéke önmagunk féken tartásának Isten előtt, ha benő?nkben forr a harag, a gyűlölet, a bosszúvágy és a vérszomj. Bizony, még ilyen esetekben is kézben lehet tartani a minket elragadni készülő indulatokat, ilyenkor kell gyakorolni a türelmességet. Úgy lehetünk úrrá az ilyen helyzeteken, hogy a haragot és a megbántottságot levetkőzve megtöltjük szívünket barátságos érzésekkel, szeretettel, tisztelettel és békével. Isten erről a Koránban a következőket mondja:
"A jótett nem egyenlő a rossz cselekedettel. Olyasvalamivel hárítsd el azt, ami jobb [annál], és íme, hű barát lesz az, akivel viszály állított szembe. Ám csupán azoknak adatik ez meg, akik tü relmesek és akik nagy szerencsét mondhatnak magukénak." (Korán, 41:34-35) A jó erkölcsökért cserébe Isten jó és könnyű életet ad az embereknek. Azokat, akik nem tudnak, vagy nem akarnak megbocsátani, sok-sok ellenség veszi körül, akik mind egytől-egyig utálják őt, míg az, aki megbocsájt, békességgel áldott környezetben élheti le az életét, és a jóakarók barátsága melegítheti a szívét.
A szerénység könnyű és kényelmes életet hoz
Az önteltség és a fennhéjázás csak szenvedést és nehézségeket okoz, a szerénység pedig békét és nyugalmat. Aki öntelt, úgy gondolja, hogy minden tulajdonságnak, amivel rendelkezik, saját maga a forrása. Az ilyen gondolkodásmód teljesen hibás, mert Isten végtelen kegyelméből eredő adomány például az ember agya is, amiért cserébe hálásnak kellene lennie Isten irányában. Ő ehelyett azonban inkább a felfuvalkodottságot választja, s önteltségében felvág intelligenciájára. Azt a hamis képzetet sulykolja be magának, miközben elefánttá nagyítja ezt a szubjektivitáson alapuló nem mérhető tulajdonságát, hogy ő több mint a többiek, ezért a környezetében lévőket alacsonyabb rendűekként kezdi kezelni, és lenézését minden módon - arckifejezéssel, mozdulatokkal, hanghordozással, majd pedig megalázó helyzetek kitalálásával - hangsúlyozza. E viselkedése következtében az emberek ellenszenvesnek fogják őt találni, és könnyen megutálják. Lesznek olyanok is, akik tiszteletet éreznek iránta, habár eltaposta őket. Ám ez a tisztelet, amelyet iránta mutatnak, nem valódi, nem őszinte és nem szívből jövő, hanem egy eltorzult lelkületű beképzelt ember arroganciája elleni védekezés csupán. Így az öntelt embereknek sohasem lesznek barátai, akik igazi, őszinte és szívből jövő szeretettel ragaszkodnak hozzá. Mindig olyanok fogják körülvenni, akik csak képmutatásból mutatnak tiszteletet és megbecsülést iránta.
Van egy másik dolog is, amivel maga alatt vágja a fát az öntelt egyén, s ez az, hogy mindig tévedhetetlennek és hibátlannak akarja beállítani magát. Nem állít mást, mint azt, hogy minden helyzetben, mindig ő a legintelligensebb. Nem fogja tudni beismerni azt soha, ha bármiben is hibázott. Ez azért veszélyes, mert az ilyen személy bármilyen szörnyűségre képes azért, hogy a többiek ne vegyék észre, hogy ő hibázott. Egyszerűbb esetben hazugsághoz folyamodik, vagy más, közönséges és alantas eszközt használ hibái elfedésére.
Tudnunk kell azt, hogy az emberek esendőek, sérülékenyek, bármikor hibákat véthetnek és ezen a világon életük minden pillanata próbatétel. Mivel senki sem tökéletes, hibák bármikor előfordulhatnak egy óvatlan pillanatban. Hibáink rejtegetése értelmetlen, szükségtelen és hiábavaló foglalatosság, ami emellett temérdek időt és energiát emészt fel a hasznos cselekedetek helyett. Napnál is világosabb, hogy Isten úgyis lát mindent, és tudja, hogy az emberek gyengék és tele vannak hiányosságokkal. Soha nem az a fontos, hogy hogy nézünk ki más emberek szemében, hanem az, hogy milyen helyet foglalunk el Isten színe előtt, mert ez az, ami az ember életét könnyűvé teszi és békéssé, s ekkor minden baj, nyomorúság és szenvedés messze elkerüli.
Bizony, a legkellemetlenebb helyzetekbe hozza magát az, aki a többieknél különbnek képzeli magát csak azért, mert van egy-két olyan tulajdonsága, amely másokból hiányzik. A Sátán sugallata ez.
Amikor Isten megteremtette Ádám Prófétát (béke legyen vele), megparancsolta a Sátánnak és az összes angyalnak, hogy boruljanak le előtte. Az angyalok - mivel őket szófogadóknak teremtette Isten - azonnal leborultak. Azonban a Sátán kitartott amellett, hogy nem fog leborulni, és a következő kifogást hozta fel:
"Én jobb vagyok, mint ő" - mondta az -, "engem tűzből teremtettél, őt pedig agyagból." (Korán, 38:76)
Ahogyan ebből a Korán-idézetből is látszik, a Sátán felsőbbrendűnek gondolta magát más teremtményeknél és arra vetemedett, hogy fellázadjon Isten ellen.
A Korán megemlíti azokat is, akik eldobták maguktól az igaz vallást, mert magasabb rendűnek képzelték magukat másoknál. Például a zsidók és a keresztények azt hangoztatták, hogy "Mi vagyunk Allah fiai és az Ő szerettei." (Korán, 5:18), s így tértek ki az igaz vallásból. Pedig minden emberi lény, őket is beleértve Isten sebezhető teremtményei. Mindenki bízik Istenben és megy azon az úton, amelyet az Isten által meghatározott sors számára kijelölt. Senki nem tud magában semmilyen tulajdonságot kifejleszteni s ez által felsőbbrendűséget elérni. A tehetség Isten adománya, mely nem jogosít fel arra, hogy bárki is pöffeszkedjen. Csak az alapján lehet magasabb vagy alacsonyabb kategóriákba sorolni az embereket, hogy mekkora erőfeszítéseket tesznek istenszolgálataikkal arra, hogy Istenhez közel kerüljenek, és hogy mennyire istenfélők.
Ha valaki ezek után még mindig úgy képzeli magáról, hogy ő kivételes és felsőbbrendű, olvassa el Isten szavát erről:
"Mondd: Hát miért büntet Ő titeket bűneitekért. Sőt! Ti halandók vagytok azokból, mit Ő teremtett. Annak bocsájt meg, kinek akar, s azt bünteti, kit akar. Allahé Mindenhatósága az egeknek földnek s mi a kettő között, s Hozzá vezet a menet." (Korán, 5:18)
Ha valaki azt hirdeti magáról, hogy ő tökéletes és nem követ el soha semmilyen hibát - ez nagy súllyal nehezedik a többiekre, olyan, mintha ólmot cipelnének. Azért van ez, mert az ilyen ember elvárja, hogy kivételezzenek vele, kivételes pozícióra törekszik úgy, hogy kényszeresen figyeli a viselkedését, s kérkedésével, hatásvadász allűrjeivel s beteges nagyzási hóbortjával, nagyra törő képzelgéseivel terhére van környezetének. Ha egy megbeszélésre megy, kikenifeni magát, bedobja a macsó figurát, s úgy tartja a beszédet, mintha ő találta volna fel a spanyolviaszt, s mindent elkövet, hogy minden tekintet őreá szegeződjön. Nem győzi magasztalni rendkívüli kivételességét és kiválóságát, s felsőbbrendűségének teljes tudatában úgy választja meg még az ülőhelyét is, hogy abból még egy kívülállónak is kitűnjön, hogy ő nem egy közönséges halandó. Soha nem tud úgy viselkedni egy társaságban, hogy közben ne feltűnősködjön, így viselkedése azt a benyomást kelti, mintha állandóan tűkön ülne. Egyetlen mozdulata sem természetes, vagy őszinte. Bármit tesz is, előre ki van számítva, és el van tervezve, s úgy van szabva, hogy szemtelenül tolakodó egóját még inkább előtérbe tolja. Aki így viselkedik, önteltségéért keser vesen meg fog fizetni. Bármit is akar az ilyen viselkedéssel elérni, soha nem éri el. Előbb-utóbb lelepleződik, hogy milyen kegyetlen és céltalan játékot űz, s ezzel kivívja az emberek haragját és utálatát. Retardáltságukra mi sem jellemző jobban, mint az, hogy ha elveszik tőlük gonosz játékuk kellékeit, magukba roskadnak, és haragszanak az egész világra. Isten a Koránban is szól arról, hogy az öntelt emberek sohasem érhetik el a céljukat:
"Akik vitába szállnak Allah jeleiről, anélkül, hogy valamilyen bizonyítékot kaptak volna, azoknak a keblében nagyravágyás lakozik, de nem fogják elérni [céljukat]. Allahnál keress menedéket! Ő az, aki [mindent] tud és lát." (Korán, 40:56)
Az öntelt emberek, mivel eljátsszák Isten szeretetét, sohasem tudják elérni kit?zött céljukat, bármi legyen is az. Allah ezt így fejezi ki a Koránban:
"Ne fordítsd orcádat megvetéssel az embereknek, s ne járj a földön hetykén. Íme, Allah nem szeret egy büszke kérkedőt sem." (Korán, 31:18)
A szerények viszont sohasem tapasztalják meg az ön teltek kényszeredett önáltatását. Természetesen mindenki szeretne mindenben jó lenni és minden jót birtokolni. Ám akiknek az egyetlen céljuk az, hogy az evilági vágyaikat ki elégítsék, és csak ezzel vívjanak ki elismerést és tiszteletet embertársaik szemében, azok nagy veszteséggel számolhatnak. Aki ellenben alázatos, az evilági dolgokat azért szeretné, hogy Isten megelégedésére jócselekedeteket cselekedhessen. Ha sikereket ér el, vagy egy jó tulajdonságra tesz szert, tudja, hogy ez nem az ő érdeme, hanem Isten áldása, aki annyira kedves volt hozzá, hogy ezt adományozta neki. Megköszöni Istennek, hogy ezt adományozta neki, hogy sikert adott s szépséget, és azt az áldást, hogy ilyen jó sora van. Nem szomorkodik, ha az áldások közül valamit elveszít. Tudja, hogy Isten próbára teszi őt, s bízik Istenben. Mindegy neki, hogy siker éri őt, vagy sikertelenség, nem hódol be a szépség előtt, s nem viszolyog a csúfság láttán. Tudja, hogy mindezek a dolgok csak arra valók itt a Földön, hogy próbára tegyék őt, és ő nyugalomban és békességben él ennek a tudásnak a birtokában.
Bediuzzaman röviden így foglalja össze az öntelt és a szerény ember közötti különbséget:
"Aki túl sokat képzel magáról, annak sok nehézségben és szerencsétlenségben lesz része. Aki pedig szerény, az boldogságban és kegyelemben részeltetik.." (Bediuzzaman Said Nursi, The Risale-i Nur Collection, The Letters Collection, 23rd Letter)
|